Vallomás Patakról

         A kurucos-szabadságharcos hagyomány a pataki szellem egyik döntő összetevője: együtt a plebejus forradalmiság, a demokratikus nemzeti elkötelezettség, az európai műveltségeszmény humanitásának legnemesebb értékdimenzióival. Erre nevelnek Patakon (a „Bodrog-parti Athénban”, a „szabadság oroszlánjainak” városában) a kövek és a falak is, s a szakrális magasságszférák igézetében nemzedékek hosszú során keresztül átörökített tanítások: a Rákócziakhoz kapcsoló intelmek, hogy Istennel a hazáért és a szabadságért! Cum Deo pro Patria et Libertate! Hittel és tudással, bátorsággal és erkölcsi tántoríthatatlansággal. Az anyanyelvi-kulturális nemzeti együvétartozás trianoni határokon átívelő szemléletének és felelősségérzetének jegyében. (Közel a vezérlő fejedelem szülőhelyéhez, a Borsi kastélyhoz, amelyet száz éve egy másik ország területéhez szakítottak.)
         Mindenki mással együtt Patakon én is ilyen egyszerre elidegeníthetetlen személyiségméltóságon és közösségelvű moralitáson, igaz nemzethűségen és népszereteten alapuló lelki-szellemi útravalót kaptam. (Erről szóló vallomásos írásom az induló Zempléni Múzsában /2001/1./ jelent meg, majd részlet belőle a folyóirat tízéves jubileumi – 2010/4-es – számában.) Családi tradíciók szerint is: Édesapám, Dr. Bertha Zoltán pataki teológus diák volt a harmincas években, majd évtizedekig lelkész-, tudós- és festőművész-tanár az ősi református kollégiumban, illetve Rákóczi Gimnáziumban (ahová én is jártam). Több képét (köztük a pataki várat megörökítőt is) híven őrzi a Rákóczi Múzeum is. De a gimnáziumban megtalálható például a Mányoki Ádám festménye nyomán készült Rákóczi-portréja, illetve olyan műve, amely a XVII. század elején a pataki iskola számára törvényt alkotó Lorántffy Zsuzsannát és I. Rákóczi Györgyöt (a legfőbb patrónusokat) ábrázolja, vagy a híres fizikatanár Simándi Istvánt, amint egyik különleges szemléltető eszközét II. Rákóczi Ferencnek bemutatja. S két szintén nagyméretű képének egyikén a Lengyelországból hazaérkező s a szabadságharcra kész Rákóczit köszönti kitörő lelkesedéssel a nép, a másikon pedig már mint egy (Ady keserű látomását is idéző) „Magyar Messiás” feszül szimbolikusan a keresztre. – Számomra mindezek az összeforradó személyes és történelmi élmények, emlékek, érzületek jelentik az örök Patak legmélyebben gyökerező csodáit.

Bertha Zoltán

Magyarország (s persze a világ) minden középiskolája teljes joggal törekszik arra, hogy az „alma mater” elveihez, eredményességhez, hagyományaihoz hűséges tanítványokat bocsásson szárnyra. Napjaink makrovilágában vannak kiemelkedő nevelő intézmények, melyek között mindenképpen előkelő helye van a pataki kollégiumnak. 1531-es alapítási idején, s a következő kétszáz évben minden bizonnyal azon kevesek közé tartozott, amelyeknek diáklétszáma mindenképp’ az elsők közé emelte. Rangot adott a professzori kar legendás felkészültsége, a diáksereg szorgalma és öntudatossága. A kemény öntudat, jogaiknak mindenkivel szembeni védelme erős tartást és leleményességet eredményezett századokon át. Világosan mutat rá Dienes Dénes egyik írásában a pataki diákok 1667-es lázadására, amellyel privilégiumaik megvédése érdekében igen keményen léptek fel. Üzenetük szerint „a scholából ha ki kell mennünk, olyat cselekszünk, hogy Magyarországnak a füle megcsendül bele”. A hagyományok védelmében megnyilvánuló szilárd testületi szellem „pataki öntudattá” érett, ami csak megerősödött az ősi fészekbe visszatérés reménye által a kollégium 17. század végi három évtizedes bujdosása idején.
Igen, mély történelmi gyökere van a pataki diákok öntudatának és emberi tartásának.
A Rákóczi család, különösen I. Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsanna a pataki oskola fejedelmi pártfogója volt. A kollégium első fénykorát épp Lorántffy Zsuzsanna támogatásával élte. A pataki várnak pedig a Rákócziak szabadságküzdelmei során végig jelentős szerep jutott, amely kihatott a kollégium mindennapjaira is. A vár mai állapota és tárlatai pedig híven hirdetik az erős város hajdani fénykorát.
Pataki diákká lenni napjaink körülményei között nem csupán előnyt jelent, hanem felelősséget is. Erre kötelez a város szellemi központ szerepe, a pataki vár egykori és mai virágkora, az az alkotásra-társadalmi jobbításra ösztönző levegő, amelyet egykor Kossuth, Fáy András, Erdélyi János vagy Móricz Zsigmond szívott magába.

Dr. Bodó Sándor
a Magyar Néprajzi Társaság elnöke

A köznevesült Rákóczi

Gyerekkoromban a tolcsvai parókia és a sárospataki nagyszülői lakás között ingázva teljesen természetesnek tűnt, hogy errefelé minden Rákóczi. Az olaszliszkai vasútállomással átellenben a Rákóczi Bisztró hirdette magát világító fehér betűkkel (nem tudtam, hogy lényegében talponálló kocsma, először gimnazistaként jártam benne). Patakon a képzős szolgálati lakás bejáratával szemben a Rákóczi mozit látogattam, a fő utca Rákócziról volt elnevezve, s nem esküszöm meg rá, de mintha a könyvesbolt és a városi könyvtár is viselte volna ezt a nevet.
A Rákóczi várat mondanom sem kell, az akkor még sok tekintetben a dzsungelhez hasonlító várkerti sétautakkal, és a közönség számára még meg nem nyitott kazamatákkal - ahová persze a rácsok között átbújva bejutottam. S a Vár, amely a Bodrog felől, fürdés közben, előtt és után, mindig uralta a látképet.
És persze a gimnázium, ahová - sok-sok felmenőmet követve - magam is jártam négy évig. A régieknek Kollégium, nekünk Rákóczi Gimnázium. De a hagyomány szempontjából ennek aligha volt jelentősége.
Emlékszem, amikor - jóval a rendszerváltozás után - az általános iskolák összevonásával új intézmény alakult, és keresték a nevét, Dobay Béla tanár úr azért kardoskodott - sikerrel - a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola elnevezés mellett, mert Patakon addig a fejedelem nevét semmi sem viselte: minden Rákóczi a családnak állított emléket. Ez igaz is, kivétel csupán a Rákóczi-szobor (alkotója Horváth Géza), a Kollégiummal szemben, amelyet 1935. október 6-án avatott fel Enyedy Andor egyházkerületi főjegyző.
Azóta is felfigyelek mindenre, ami Rákóczi, mert számomra ez Patakot, Zemplént jelenti. Mindenre, ami szép és jó, s néha a tévedésekre is. Egy kiadványban egyszer, képaláírásként, ezt olvastam: „A 750 éves Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Gimnázium”. Mindössze három dolog nem stimmelt: a szám (450), a jelző (sárospataki, mert nem intézménynév), és az elnevezés (Rákóczi).
Ja, és a fotó az Angol (utóbb Kossuth) Internátus épületét ábrázolta.


Bolvári-Takács Gábor
egyetemi tanár

Rákócziak ősi földje….
Ezerszer hallott mondat, de vajon mit jelent ez napjainkban. Ennek személyes magyarázatára kért Dr. Tamás Edit igazgató asszony, amit ezúton is köszönök.
Nagy szavak nélkül mondhatom, minden, ami eddigi életem alatt történt ehhez a földhöz köt. Tarcalon nevelkedtem, ami szintén Rákóczi birtok része volt. A nagyságos fejedelem életéről és tevékenységéről évről évre gyarapodtak ismereteim. Az általános iskola számos közösségi eseményt, vetélkedőt, kulturális programot szervezett azok bővítésére. „Pro patria et libertate” harsogtuk már negyedik osztályban, rajzoltunk haditervet és tudtuk hol van Rákóczi emlékhely Tarcalon. Ötödik osztályos voltam mikor először a sárospataki várban jártam, ami máig meghatározó élmény volt. Tanulmányaimat Sárospatakon, akkor Rákóczi nevét viselő gimnáziumban folytattam. A tájegységhez való kötődés egy újabb szintje bontakozott ki az ott eltöltött négy év alatt. A helyi értékek módszeres megismerését részben tanáraink, részben diák közösségünk motiválta. Különösen igaz ez Lorántffy Zsuzsanna fejdelem asszonyra, kinek szobra jóságosan vigyázott ránk az Iskolakertben.  Még további három főiskolai év, ami erősítette ezt az érzést. És egy ráadás: Comenius Tanítóverseny győzteseként R. Várkonyi Ágnes: A fejedelem gyermekkora című könyv lett a jutalmam. Azóta a professzor asszony ajánlásával könyves polcom féltett darabja.
A felnőtté válás következő állomása Bodrogkeresztúr volt, szintén a valamikori Rákóczi birtok része. A sors úgy hozta, hogy első lakásunkat a mai napig is Rákóczi házként emlegetett épület emeletén kaptuk. A mai építészet számára utánozhatatlan boltívek alatt, vastag falak között dédelgettem első szülött lányomat. Azóta emléktáblával ellátott házban összesen három évet laktunk, de ma is hevesebben ver a szívem, ha arra járunk. Pályakezdő művelődésszervezőként az előző bekezdésben említett könyv felhasználásával is Rákócziról vetélkedőt szerveztem a bodrogkeresztúri és tarcali gyerekeknek. A nyertes csapatokat Sárospatakra, várlátogatásra vittem kirándulni. Mintha ez már megtörtént volna velem….
Az elmúlt tizenöt év ismét Sárospatakhoz köt. Résztvevője lehettem kulturális eseményeknek, konferenciáknak, kiállításoknak Rákócziról és koráról. Szervezője lehetek fesztiválprogramoknak, városi ünnepségeknek, fogadásoknak az ódon falak között. A munka hevében nem jut eszembe, hogy azokat a köveket taposom, amiket a nagy múltú elődök. De egy-egy nyugalmasabb pillanatban magam is elcsodálkozom, hogy ez az örökség ilyen pompájában létezik és intenzíven hat az online XXI. században. Semmi mással össze nem hasonlítható érzés ebben a közegben létezni.
Az utóbbi években a magam épülésére egyre többet foglalkoztam Lorántffy Zsuzsanna fejedelem asszony életével. Példaértékű az a sokirányú tevékenység, amit a haza, Sárospatak és a jövő nemzedéke érdekében tett, egy percig sem megfeledkezve hitveséről és családjáról. Minderről lehet egy pohár tokaji aszú mellett is elmélkedni, gondolkodni. Olyan aszú mellett, amely valamely régi Rákóczi birtokhoz tartozó hegyaljai település határában termett, és amelynek első palackját Lorántffy Zsuzsannának készítette Szepsi Laczkó Máté. 
Ősi föld ez, amely nem ereszt… 

Csatlósné Komáromi Katalin
A Művelődés Háza és Könyvtára igazgatója

Patak és én

Nem lehet elszakadni. Nem tudok és nem is akarok elszakadni. 1971. szeptember 1-jén, amikor átléptem a gimnáziumi épület kapuját, végérvényesen megpecsételődött a sorsom. Bekerültem egy közösségbe, ahol jó volt lenni, és tagja lettem egy közösségnek, amely a mai napig létezik, él, megtalál, s én megtalálom tagjait. Érettségi után nosztalgiázni jártam vissza, mert a „nagy életben” kerestem a biztonságot, de ez a nosztalgiázás hamar véget ért. Rá kellett jönnöm, hogy ha visszamegyek, emlékeim ugyan vannak, de már egy más minőségben róhatom az Iskolakert vagy a Fő utca köveit.

A mai napig vannak innen barátaim, öten, fiú osztálytársak évtizedek óta két-három havonta találkozunk, tartjuk a kapcsolatot, ugyan Patak tart össze bennünket, meg az eltelt négy év, de ez a kapocs már láthatatlan, nem konkrét, hiszen mindennapi dolgainkról, mai életünkről beszélgetünk.
De mégis egy közösség vagyunk, amelyet Patak kapcsol össze, vagy legalábbis Patak indított el bennünket azon az úton, amelynek során így közösséget alkothatunk. Nekem szerencsém van, mert én vállaltam az öt évenkénti érettségi találkozók szervezését is, s ennek köszönhetően, ha máskor nem, de öt évente előkerülnek a régi képek, írások, levelezések, újra elkezd élni az osztály. Nem adnám át senkinek sem ezt a feladatot.

Abban is szerencsésnek érzem magam, hogy az iskolától és a várostól sem szakadtam el végérvényesen, hiszen munkám számos esetben vetett a Bodrog partjára. Kiállítás megnyitók a várban vagy a galériában, kutatások a nagy könyvtárban, találkozók kollegákkal, előadások, s folytathatnám a sort, melyek mindegyike kellemes apropót szolgáltat ahhoz, hogy újra és újra visszatérjek.
Két felejthetetlen élményem is van, hiszen a 475 éves évforduló kapcsán a gimnázium folyosóin megrendezett emlékkiállítást én nyithattam meg, s 2015-ben állami vezetőként a március 15-i ünnepi beszédet az Iskolakertben az előtt a Kossuth-szobor előtt mondhattam, melyet pont az én itt tartózkodásom alatt építettek, s mely körül oly sok izzasztó kört kellett futni a testnevelés órák bevezetéseként. Megadatott számomra, hogy a világ számtalan pontján, akár sok-sok ezer ember előtt is beszélhettem, de olyan drukk és szorongás soha sem volt bennem, mint amikor a fentebb említett évfordulós kiállítás megnyitót tartottam a régi iskolámban, a régi tanáraim előtt. Mint Móricz kisdiákja úgy éreztem magam az Alma Mater falai között, és szertefoszlott minden magabiztosságom azon a helyszínen, ahol kisiskolásként, pecúrként bolyongtam az ódon folyosókon és falak között.

Az angol internátus, vagy ahogy az én koromban hívták, Kossuth Kollégium, az Iskolakert, a lány kollégiumok, a tornacsarnok, mind a mai napig erős hatással vannak rám, mert szinte minden zegéhez, zugához személyes élmények kötnek. A tavalyi 40 éves érettségi találkozónk alkalmával kezembe került egy 1974-es fekete-fehér fotó, amely a Posta épület előtt, a Bodrog áruházzal szemben készült,
egy csatatér szerűen feldúlt főutcán. Mennyit változott, mennyit szépült azóta Sárospatak! 1971 telén, a Vár lovagtermében egy előadáson hallhattam Mészöly Gézát, a „Pályám emlékezete” című sorozaton belül, s már akkor inspirálólag hatott rám az a rengeteg kiváló ember, aki ebbe az iskolába járt, ennek a városnak a levegőjét szívta, aki itt szerzett magának életcélt, szakmát, hitet, hazaszeretet. A mai napig az a cél vezérel, hogy életemmel és munkámmal méltó legyek az elődök szelleméhez,
s osztályközösségünk értékrendjéhez. Patak nem enged, s nem is akarom, hogy elengedjen.

Dr. Cseri Miklós
főigazgató
1971-75

Szentendre, 2016. április 28.

Azt hiszem, kevés olyan magyar ember van, akinek erre a névre: Rákóczi – ne bukkanna elő valamilyen mély gyermekkori, érzelmi emléke. A hatvanas évek hajnalán épp második általánosba jártam, amikor megfogott a Múzeum körúti Központi Antikvárium kirakatában egy vékony kötet: kihajtott karimájú süveggel ékes, hatalmas bajszú kuruc vitéz virított a címlapján. Esze Tamás ezereskapitányról szólt, Rákóczi fejedelem jobbágy katonájáról, és a szöveg kései leszármazottja, a történész Esze Tamás munkái alapján készült. Kerek 3 forint volt az ára – komoly summa az én akkori erszényemnek, de hat fagylalt árából összespóroltam. Emlékszem, azt magyaráztam a némiképp csodálkozó bolti eladónak, hogy engem nem egyszerűen a könyvben foglalt adatok érdekelnek, hanem az is, hogy a történészek hogyan vélekednek a népi kurucság egyes vitás kérdéseiről... Talán megsejtette, hogy a vitézség, szabadság, igazság, hazafiság első fogalmi kezdeményei kapcsolódtak össze a kisfiú agyában, szívében azzal a később százszor lemásolt, romantikus kuruc portréval, melyet Gy. Szabó Béla a tarpai kiváltságlevél címerképe alapján metszett. A háttérben pedig a kékesen villogó képernyőn már ott vágtatott a Tenkes kapitánya és a sokszorosan lóvátett, menekülő labancok után csúfondárosan vijjogott a tárogató...!

De nemcsak a romantikus történetek naív univerzumába való belefeledkezés, hanem az abból való fölébredés is – számomra – a Rákóczi-szabadságharchoz kötődik. Kamaszkoromban fő kedvenceim közé tartozott az etnográfus Fábián Gyula történelmi regénye, amely kitalált főhőseinek szerelmi viszontagságai mögé fölfestette Bezerédj Imre kuruc brigadéros dicsőséges haditetteinek, majd árulásának panorámáját. Az 1936-ban, Horváth Jenő fametszet-hangulatú rajzaival megjelenő Hej, Rákóczi, Bercsényi, Bezerédj... pompás olvasmány, teli mulatságos és elgondolkodtató jelenetekkel. Sokszor végigizgultam a szépséges kőszegi német polgárlány, Pammer Ágnes és a környékbeli birtokos magyar nemesifjú, Szerdahelyi László szerelmének történetét, melynek során a szerző a nagy nemzeti nekibuzdulás iránti mély rokonszenvvel ábrázolja a nagyságos Rákóczi fejedelem alakját és felkelésének azokat a céljait, amelyekkel a főhős maradéktalanul azonosul.

Csakhogy...

Csakhogy a történet dramaturgiája úgy van kitalálva, hogy a legelső kuruc-labanc csetepatéban a Bezerédjhez rokoni szálakkal is kötődő László jövendő menyasszonya kedvelt unokatestvérét kaszabolja le élesre köszörült fringiájával! A nemzeti szabadságküzdelem tehát elválasztja és távol tartja egymástól a szerelmeseket, és csak a végnapokban kerülnek újra össze, amikor a lány tanúsítja a fejedelem által összehívott hadbíróság előtt, hogy egykori mátkája nem tudott Bezerédj árulási szándékáról. Nem emlékszem már, hányadszor hatódtam meg Ágnes és László szerelmének újjászületésén, amikor egyszercsak belém hasított a fölismerés: nem a lelkendező szöveg számít, hanem az érzelmek mesteri manipulálása! Mert mi is történik a háttérben? Miközben az elbeszélés a szerelmesekért izgulás nemes reflexét mozgósítja a lélekben, ezzel együtt – a dramaturgiai szerkesztés következtében – valójában azt a mélyebb érzést, azt a háttérben ható meggyőződést, öntudatlan alaphangulatot igyekszik elültetni az olvasóban, hogy a Rákóczi-szabadságharc megosztotta és boldogtalanná tette a magyar haza lakóit! Szép szavakkal ajnározza a Habsburg-ellenes mozgalmat, de a felszín alatti pszichológiai hatás vele szemben mozgósít, méghozzá úgy, hogy az emberi lélek egyik legerősebb, legmélyebb érzelmi réteget mozgatja meg. Ez tehát valójában – minden kacagányos külsőség ellenére – nem kuruc regény, hanem labanc regény! Rádöbbentem, hogy a jeles szombathelyi etnográfus, képzőművész és ifjúsági író rútul becsapott engem...

Meglehet, történészi érdeklődésem idővel ezért is fordult a 19. század felé. De érzelmeim azt súgták, ne hagyjam Rákóczi igazságait... így amikor kezembe kerültek, R. Várkonyi Ágnes írásai, kicsit úgy éreztem: végre helyreállt a világrend! A Rákóczi-kor talán legkiválóbb kutatója nagyszerű könyveinek lapjain az európai és a hazai történelem kölcsönhatásaiból kellő árnyaltsággal bontakozott ki egy kiemelkedő politikus elme társadalmi és hatalompolitikai víziója arról a korszerű politikai és gazdasági szerkezetben, őszinte vallási türelemben élő Magyarországról, amely nem egy világbirodalom alárendeltségében vergődik, hanem aktívan részt vesz saját sorsának alakításában.

Sárospatak immár 400 esztendeje e máig eleven szellemi és erkölcsi hatású Rákóczi-örökség egyik leghűségesebb letéteményese.

Őrzők, vigyázzatok a strázsán!

Csorba László

Elsősorban Deme Péter, a sárospataki diák válaszol. Az a négy év, amelyet az állami fenntartású, de a hagyományokat őrző és továbbadó intézményekben (Rákóczi Gimnázium, Kossuth Kollégium) töltöttem, elsősorban tartást adott egész életemre. A közösség érdekeiért küzdeni, dolgozni, akár (többnyire) önzetlenül, sokszor szinte észre sem véve – ez talán a legfontosabb, amit Patakról magammal hoztam és egész életemre kihatott.

Ebben persze a Kollégium hagyományai mellett biztosan szerepet játszik az, hogy ott volt a Vár és a Rákócziak hagyományrendszere is. Ráadásul mivel a múzeum akkori igazgatója apám kérésére rendszeresen beszámoltatott viselt dolgaimról, talán a többieknél gyakrabban jártam a Várban és a Várkertben, felfedezve jó néhány rejtett (olykor tán veszélyes) titkot is.
Nem akarom, nem tudom titkolni, hogy generációs jelenlétünkre is büszke vagyok. Nagyapám a gimnáziumot és a teológiát végezte itt, apám, én és a fiam négy év gimnáziumot. Ez a mi hagyományunk Sárospatakon.
Patak egyszerre volt iskolaváros, a reformáció és a tudás bázisa, meg a függetlenség, a szabadság kivívásának és megtartásának jelképe. Így kapcsolódik ma is össze – számomra mindenképpen – Sárospatak, Lorántffy Zsuzsanna, Comenius, Rákóczi György, I. és II. Rákóczi Ferenc, a kuruc szabadságküzdelem. Mindez együtt olyan örökség, amelyért joggal kapta meg 2004-ben a Sárospataki Református Kollégium a Magyar Örökség díjat, s amelyre építeni lehet és kell ma is. Éppen ezért látom és hallom nagy örömmel a Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona utóbbi időben elért fejlesztési eredményeit és terveit.  Hiszem és remélem, hogy még sok hűséges, lelkes és tudós, a hagyományokon alapuló korszerű ismeretekkel bíró magyar kerül ki az iskolából.

Deme Péter

Sárospatakon születtem, egyértelmű, hogy ez a legfontosabb hely számomra, a szülőföld, ahonnan őseim is származnak. Ezer szál köt a Bodrogközhöz, Apróhomokhoz, ahol apai nagyanyámék laktak. Gyerekkoromban a szomszéd bácsi esténként tárogatón kuruc nótákat, Rákóczi dalokat játszott. Igy először érzelmileg kerültem közel a méltóságos fejedelemhez. Egy pataki diákba visszavonhatatlanul belecsöpögtették tanáraink a Rákócziak szeretetét, a kuruckor dicsőséges korszakát. A régészet mellett történelem szakos tanárként az érzelmi kötődés mellett szakemberként is úgy tartom, a magyar történelem egyik legdicsőségesebb korszaka volt, a vezérlő fejedelem pedig a legnagyobb formátumú, emberileg legtisztább alakja nemzeti történetünknek. A pataki várat pedig régészként, őspatakiként a magaménak érzem és nagyon szeretem

Öreg Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsanna időszerűsége


Noha egész életemben elevenen foglalkoztatott az Erdélyi Fejedelemség története nem lenne helyes, ha etnográfusként elmélyednék a politikatörténetben. Az utóbbi évek néhány vitatható nézete mégis arra sarkall, hogy leszögezzem véleményem. Újabban lekezelőleg nyilatkoznak az erdélyi államiságról. A szultáni birodalom alárendelt, vazallus államaként állítják szembe a bécsi császári hatalom által uralt, királyi Magyarország területével. Számomra azért evidencia, hogy Szapolyai Jánostól az Apafiak hatalmának hanyatlásáig az erdélyi fejedelmek a török fenyegettetés ellenére egész Európához igyekeztek kapcsolni a magyar társadalmat, kultúrát. A királyi Magyarország kényszerűen csak az osztrák csatornán, Bécs kapuján keresztül érintkezhetett a világgal. Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsanna éppen egy igen érzékeny korszakváltás idején a teljesebb Európát igyekeztek átültetni a Kárpát-medencébe.
Nemcsak a távolabbi, nyugati térségekkel való kapcsolattartás jellemezte I. Rákóczi Györgyöt és Lorántffy Zsuzsannát. A cseh-morva, lengyel gondosan ápolt kapcsolatok mellett nagyon kevés szó esik manapság a románság felemeléséért tett erőfeszítéseikről. I. Rákóczi Györgynek köszönhető, hogy kinyomtatták az Újszövetség első román fordítását Gyulafehérvárott. Ő szorgalmazta a román szertartásnyelv bevezetését. Lorántffy Zsuzsanna fogarasi román iskolaalapítása ma is időszerű példa. Komenský azaz Comenius pataki meghívása, cseh-morva diákok befogadása Európában ma is üzenetértékű. Miért nem beszélünk róluk?
A történeti etnográfiát művelve tanulmányoztam olyan forrásokat, amelyek I. Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsanna közvetlen környezetére vonatkoztak. A Jerney gyűjteményben fennmaradt pataki háztartásuk számadáskönyve. Ez rendkívül fegyelmezett gazdálkodásra vall. Az uradalom prefektusától a réti kanászokig az uradalom társadalmi metszete tárul elénk. A formulák egyébként ismerősek lehetnek a 16, és a 19. század paraszt-polgárai számadáskönyveiből is.
Izgalmasak a Rákóczi uradalmak gazdasági irathagyatékai (conscriptiok, urbáriumok, inventáriumok). Segítik, hogy eleven képet jeleníthessünk meg a 17. sz. valóságáról. Az építő- és a lakáskultúra objektumait rendkívül részletesen követhetjük a fejedelmi palotától az uradalom tyúkász legényeinek hajlékáig. A fogarasi uradalom szinte teljesség igényével kiadott forrásanyaga alapján arra következtetünk, hogy a fejedelmi / főúri lakás és az uradalom alkalmazottainak háza között volt ugyan kiviteli, minőségi különbség, de a Rákóczi kor lakáskultúrája, építészeti kerete nem mutat akkora eltérést, amilyen a későbbi századokat jellemezte. I. Rákóczi György igényes építtető volt, gondos gazda, aki szinte fösvénységig igyekezett a jövedelmeit felhalmozni. Az alkalmazásában álló szegődményesek, béresek életviszonyairól a jó gazdaként gondoskodott. A leltárakból a kályhaelemekből rakott kandallókkal fűtött hajlékokra ismerhetünk, amelyeket Erdély szerte a 19. és a 20. század első felének néprajzi kutatása dokumentált.

Filep Antal

Sárospatak és a Rákócziak öröksége nehezen választható szét egymástól. Patak ma nem az lenne, mint ami, ha a Rákócziak jelenlétét valahogy ki lehetne vonni a város és az egyház múltjából. Városunkban a Rákócziak szellemi hagyatéka nem kitalált történelemre épülő, ezért hamis identitástudatot tápláló és gyenge lábakon álló érték, hanem bőséges történeti forrásokon és tárgyi emlékekkel alátámasztható örökség. A Rákócziak gazdag örökségén több Kárpát-medencei régió és település is osztozik, hiszen olyan páratlan lelki, szellemi, és református meggyőződésükből fakadó hitbeli kincset hagytak maguk után, hogy városunkon kívül Munkácsot, a Felvidéket és Erdélyt is gazdagították.

A Rákócziak öröksége mindenekelőtt az Isten élő beszédéhez mért felelős döntések fontosságát jelenti számomra. Bibliás, református istenfélő emberek voltak, akik hatalmuk és gazdagságuk csúcsán sem felejtkeztek el arról, hogy minden jó előmenetel Istentől van. Ez korunk csúcson lévő embereire nem általánosságban jellemző erény. Tanulhatjuk tőlük, hogy bölcsebb a Szentírás tanulmányozása által megértett igére figyelni, mint saját fejünk után menni.

Jelenti ez a szép örökség továbbá számomra azt is, hogy a pénz jó szolga, de rossz úr. I. Rákóczi György egész Európa egyik leggazdagabb embere volt, mégsem volt pénzfüggő, hanem adni tudott nemes célokra: a szombatosok kivételével valamennyi vallásfelekezetet bőkezűen támogatta. Ebből az tűnik ki, hogy elfogadta, ha valaki más meggyőződésen van. A saját meggyőződés megtartása mellett egymás elfogadása, a másik ember nézeteinek tiszteletben tartása az emberi kapcsolatok alapja. Ismeretes, hogy bőkezűen segítette a pataki Kollégiumot, tehetséges diákok külföldi tanulmányait finanszírozta. Nem adtak ki annyi könyvet előtte, mint abban az ő idejében; az ő hathatós hozzájárulásával.

Végezetül szellemi örökségük számomra azt jelenti, hogy úgy ismerjük őket, mint akik nyitottak voltak az újra. Ezt az értéket a hitélet gyakorlása terén tapasztaljuk I. Rákóczi Györgynél és feleségénél, Lorántffy Zsuzsannánál. Koruk haladó irányzatának számított a puritanizmus, melynek elkötelezett követői voltak. Ugyanez elmondható fiatalon elhunyt Zsigmond nevű fiukról is. A református meggyőződésnek ez a megjelenési formája a hitet életszerűvé tette és teszi ma is.

Sárospatak Lorántffy Zsuzsannának I. Rákóczi Györggyel 1616-ban kötött házassága révén lett Rákóczi-birtok.
Lorántffy Zsuzsanna 8 éves korában, 1608-ban költözött Sárospatakra, amikor a vár örökösödés révén a nagybirtokos főnemes Lorántffy-családé lett. Amikor az ugyancsak hatalmas földbirtokkal rendelkező 23 éves Rákóczi György borsodi főispán megkérte a tehetős, 16 éves árva leányka kezét, érdekházasságnak is tűnhetett. Ezt azonban egész életük cáfolja. Páratlan tisztelettel, életük végéig tartó kölcsönös szeretettel viszonyultak egymáshoz. Amíg a férj távol volt katonai vagy hivatali feladatai miatt, a feleség igazgatta a gyermekek sorsát, a háznépet és az egyre növekvő, hatalmas Rákóczi birtokot – amely Erdély földjéig terjedt –, közben biztos hátországi szolgálatokkal erősítve férje hadviseléseit.  A várakban, ahol több ideig tartózkodtak, mindenütt volt egy Biblia. Úgy voltak gazdagok, hogy közben sosem felejtették, hogy legnagyobb kincsük Isten kegyelme. Úgy voltak fejedelmi pár – 1630-tól Erdély trónján, – hogy közben sosem feledték, hogy trónjukat, hatalmukat, tekintélyüket, gazdagságukat Isten emelte, ezért neki tartoznak mindezzel jól szolgálni. Tették is ezt egyházuk bőkezű patronálásával, diákok taníttatásával, tanítók fizetésével, nyomda működtetésével.
Az özvegyen maradt Lorántffy Zsuzsanna visszaköltözött legkedvesebb várába, Patakra, s élete végéig siratta urát. A szépirodalom úgy tartja számon, hogy gyakran gondolt fiatalkorukra, s még lakodalmukra is. Olykor nem is tudta már, hogy álom volt-e, vagy valóság. El is mondta udvari papjának, Medgyesi Pálnak némi bűnbánattal, hogy min jár az esze. A bölcs lelkigondozó Kátéja szerint válaszolt, igen komótosan ejtve a szót: „A jó lelkiismeret szüntelen lakodalom.”
Emlékük ránk köszönt Marosvásárhelyen is, amikor éppen György napon ott jártunk, hogy testvérgyülekezeti kapcsolatot kinyilvánító okiratot írjunk alá a Marosvásárhely-vártemplomi Református Egyházközséggel. A dédunokának, II. Rákóczi Ferenc fejedelmi beiktatásának (1707), majd az azt követő országgyűlésnek emlékét őrzi a Rákóczi-szék a Vártemplom Gótikus termében, s a Vársétányon a szobor, meg a Rákóczi-lépcső is. A Marosvásárhelyi Főiskola és a Teleki Téka pedig a pataki diákok emléktárgyait vigyázza abból az időből, amikor a pataki kollégium bujdosni kényszerült, és ott talált otthonra éppen 300 évvel ezelőtt 1716-ban, miután I. Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsanna menye, Báthori Zsófia újra katolikus lett, s vele együtt fia, I. Rákóczi Ferenc is, ezzel megpecsételve nem csak a templom, hanem a pataki kollégium és a Rákóczi-birtok sorsát is. Az elszakadt szálakat segíthet újra összesodorni egy emlékút a Rákócziak nyomán Marosvásárhelyig.

Dr. Fodorné Dr. Nagy Sarolta
egyetemi tanár

Kétszer érkeztem Sárospatakra szülőfalumból, Felsőkelecsényből, mindkét alkalommal a tanítóképző intézetbe. Először tanulni jöttem, majd az egyetem elvégzése után tanítani hívtak vissza egykori iskolámba.
Sárospatak, a gazdag történelmi múltú város életem kiteljesedésének színtere lett, ezért szellemi szülőföldemnek tekintem. Főiskolai oktatói és vezető munkámban mindig az értékmegőrzést, -gyarapítást, -átadást tartottam legfontosabb feladatomnak, mindenekelőtt pedig az emberséget. Nagy hatással voltak rám a Sárospatakot híressé tevő történelmi személyiségek közül Comenius és a Rákócziak.
A világhírű cseh- morva származású tudós pedagógus, Comenius 58 évesen fogadta el Lorántffy Zsuzsanna és Rákóczi Zsigmond meghívását  a pataki iskola megújítására. Életének leggazdagabb ideje volt a Patakon töltött négy év (1650 – 1654). Itt írta legfontosabb pedagógiai műveit: az Orbis sensualium pictust, a Schola Ludust és a De cultura ingeniorum oratiot. Az iskolai tananyagot a neveléssel, a nevelést a műveltséggel szerves egységben látta. Szorgalmazta, hogy a lélek és a test gondozása, a tudomány és a hit követelményeinek kielégítése harmonikusan érvényesüljön az ifjúság nevelésében. Hivatásom végzése során igyekeztem én is eszerint dolgozni. Comenius és a Rákócziak életében a vallás kiemelt szerepet kapott. A Bibliát jól ismerték, a hitet Istentől való ajándéknak tekintették, mint ahogy én is annak tartom. A Magyar Comenius Társaság elnökeként feladatomnak tekintem Comenius szellemi hagyatékának, eszméinek további feltárását és közkinccsé tételét.
A város és a vár a Rákócziak idején élte fénykorát. II. Rákóczi Ferenc személyisége magasan kiemelkedik közülük. Rákóczi államférfi, hadvezér, diplomata, író, társadalmi- és vallásbölcselő volt. A kora gyermekkorában kapott nevelés eredménye egész életében elkísérte. Beépült személyiségébe, hogy híres erdélyi fejedelmek leszármazottja, aki uralkodni hivatott. Ez meghatározta cselekedeteit, hazaszeretetét.
II. Rákóczi Ferenc dicsőségét szolgálja a Somogyi József által készített "Rákóczi  lovasszobra", amely országgyűlési képviselőségem idején került a várkertbe. A szobrászművésztől értesültem, hogy a Rodostóba készített szobrot a törökök nem fogadják, mert ilyen nagyságú szobra országukban csak Atatürknek lehet. A szobrászművész örömmel fogadta, amikor felajánlottuk neki, hogy alkotása Sárospatakon, a Rákóczi vár parkjában nyerjen elhelyezést.
Boldog vagyok, hogy ebben a szép, nagymúltú és sok értékkel bíró városban élek és munkálkodhatom.      

Dr. Földy Ferenc
főiskolai tanár
A Magyar Comenius Társaság elnöke

Jómagam nem zempléni születésű vagyok, még csak nem is Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből származom. Tanulmányaim kapcsolódtak a megyeszékhelyhez, és a sárospataki  álláslehetőség is „miskolci életemben” talált rám…
Immár több mint 25 esztendeje élek Sárospatakon. Amikor idekerültem, csupán gyermekkori osztálykirándulások várlátogatási élményét és Rákóczi Ferencet jelentette számomra a város. Távol élő szeretteim, barátaim és ismerőseim a mai napig elsősorban a híres Rákóczi-várról azonosítják be ezt a gyönyörű kis zempléni települést. Itt élve aztán szépen sorra megtanultam a híres, pataki kötődésű emberek rangos listáját – talán elnézik nekem, ha nem minden elfogódottság nélkül elsőként Comenius nevét említem, aztán pedig Rákóczi Ferenc mellett a többi híres történelmi személyt is, Árpád-házi Szent Erzsébetet, Lorántffy Zsuzsannát. A mai napig ámulok, mennyi  egykori pataki diák vált a későbbiekben országos hírű költővé, íróvá, más művészeti ágak kiemelkedő alakjává – hogy csak a Szózatot megzenésítő Egressy Bénit említsem –, vagy épp országot formáló politikussá, mint Kossuth Lajos.
Sárospatak számomra elsősorban választott otthonom, valamint iskolaváros – s bár régi fénye mára eléggé megkopott, sokan és sokat dolgozunk azon, hogy ez megváltozzon. Az iskolaváros, amelyet a Rákócziak alapoztak meg: I. Rákóczi György számos újító szellemű iskolai törvényt vezetett be, özvegye, Lorántffy Zsuzsanna pedig meghívta Sárospatakra Comeniust, aki kora legnagyobb modern pedagógusa volt. Comenius vélhetően legismertebb és legnagyobb hatású pedagógiai művei az itt eltöltött négy esztendő alatt születtek (Orbis Sensualium Pictus; Schola Ludus). Érdekességként megemlítem, hogy a Schola Ludus ének-óra színdarabja bemutatja Comenius pataki kisdiákjainak szolmizálási és kottaolvasási ismereteit! Szintén zenei vonatkozású sárospataki kuriózumnak tekinthetőek a XVIII. századi kollégiumi diákok által szerzett és/vagy lejegyzett dallamok kéziratos gyűjteményei, a melodiáriumok. A nagy múltú pataki iskolát tehát a Rákócziak alapozták meg, de a jeles utódok vitték tovább, emelték világhírű rangra. A sok-sok nagyszerű pedagógust felsorolni lehetetlenség volna, mégis kettőt kiemelek a „Pataki Képző”  kiválóságai közül – ők szintén büszkék voltak a pataki oktatásra és a Rákóczi örökségre: az 1857-ben induló tanítóképzés első igazgatóját, Árvay Józsefet, valamint Ködöböcz József személyét, aki országos hírű szakemberként, nagyszerű emberként mindent elkövetett az intézmény hírnevének és rangjának megőrzése érdekében.
Iskola és kultúra – szerencsés esetben összetartozó fogalmak. Sárospatak számomra a kultúrát is jelenti. A kulturális rendezvények színes kavalkádjából kiemelve – zenészként – különösen nagyra értékelem mindazok fáradozását, akik hosszú évek, évtizedek óta minden nyáron nagyszabású, országos hírű és rangú zenei fesztivált varázsolnak Sárospatakra és a Zemplénbe. Büszke vagyok Sárospatakra.

Amikor a Nyugat – Felvidéktől Erdélyig húzódó, hatalmas Rákóczi – birtokok központja lett Sárospatak, ez azt is jelentette, hogy a település egyszer s mindenkorra megalapozta városi jellegét, úgy a politika, mint a gazdaság, a társadalom, a művelődés területein.
Minden régiónak megvannak azok a történelmi személyiségei, akiknek a kultuszát folyamatosan ápolják. Sárospatakon és környékén Kossuth Lajos, Lorántffy Zsuzsanna, Kazinczy Ferenc vagy Árpád-házi szent Erzsébet mellett a legmarkánsabban a Rákóczi – kultusz bontakozott ki, mindenek előtt „a Nagyságos Fejedelem” – II. Rákóczi Ferenc – alakjához kapcsolódva. Több korszakban ítélték feledésre ezt a szellemi örökséget, de a városnak - első sorban a magyar és ruszin - lakosai nemzedékről – nemzedékre örökítették át a Rákóczi – tisztelet követelményét. Ezért itt magától értetődő, hogy jöhettek a Rákócziak után a Vár uraiként Bretzenheimek, Windischgraetzek vagy akár a népi demokráciának csúfolt diktatúra, a népi szóhasználatban mindig Rákóczi – Vár maradt, s ezt az elnevezését őrzi napjainkban, mint a Nemzeti Múzeum intézménye. Korszakokon átívelően lett és maradt tehát Rákóczi Vár, amely tegnap is, ma is a legrangosabb Rákóczi – konferenciák helye, ahol rendre összegyűlnek az ezzel az örökséggel foglalkozó szellemi munkások, tudósok.
Az eleven kultusz nyújt magyarázatot a Rákóczi Szövetség sajátos, itteni tevékenységére, ami felöleli - egyebek mellett - rendszeresen a határon inneni és túli emlékhelyek megismertetését, gondozását, kárpátaljaiaknak adományok, felvidékieknek könyvek gyűjtését, rendhagyó történelemórák tartását, az évfordulókhoz kapcsolódó megemlékezéseket és számtalan vonatkozó kulturális programot.
A Nagyságos Fejedelem örökségét a számomra különösen értékessé teszi az, hogy
ebben a régióban – Felső-Magyarországon - bontakozott ki a Rákóczi – nemzetség fölemelkedése; a Nagyságos Fejedelem személye a magyarság több évszázados vágyálmát, a véréből való, nemzeti uralkodót testesíti meg annak minden lehetőségével; a Rákóczi – szabadságharc nyolc esztendeje a Fejedelem politikájának köszönhetően tette a magyarság ügyét európai üggyé; az erkölcsi válsággal terhelt korunkban különös jelentőséggel bír az az emberi és erkölcsi nagyság, amellyel a Fejedelem magasan a saját kora – és a mi korunk - fölé emelkedik; napjainkban is időszerűnek tartom a Fejedelemnek a felekezeti korlátokat meghaladó, egyetemesen hitvalló keresztyénségről tanúságot tévő vallásgyakorlását.
E nélkül a históriai és szellemi örökség nélkül nem őrizné a nemzeti emlékezet Sárospatakot azon a megbecsült helyen, amit a történelmi tudatunkban jelenleg elfoglal.

Kiss Endre József

Saját   Rákócziak

„Jó volt, a kérdés az, hogy a téma sajátod-e már?”- jegyezte meg egy előadásom után, valamikor    az 1980-as évek elején, Prof. Dr.  Újszászy  Kálmán.(… Mr. Sárospatak, Kálmán Bátyánk…) Ez azt jelentette, hogy mélységében megéltem-e már a témát, belsővé vált-e a mondanivaló…
A Rákóczik  ilyenné nekem  Szentmihályiné  Szabó Mária regényeivel  váltak. A „Lorántffy Zsuzsanna” azért felejthetetlen, mert egy nagy szerelem örök emlékű megjelenítése. I. Rákóczi György Szerencsen meglátta a beteg  gyermeket, beleszeretett és kivárta, amíg felcseperedik…Aztán az „Örök társak”: egy fejedelmi házaspár fejedelmi tettei…. Ezeket Lorántffy Zsuzsánna úgy is folytatta, hogy 1650-ben Sárospatakra hívta Comeniust, s ezzel a magyar oktatásnak is hatalmas szolgálatot tett…
No és a „Zrínyi Ilona”….. Most is Borsi felé nézegetek, ahol a  későbbi  vezérlő fejedelem, II. Rákóczi Ferenc született, 1676-ban….(…340 éve…Éppen ideje elkezdenem a szervezést, komplex túra Sárospatakról:  kajakkal, lóháton, biciklivel….a pihenőkben beszélgetésekkel a Rákócziakról és persze a Nagyasszonyokról…)
….no és a kiegészítő történet. Néhai Dr. Harsányi István, nagybátyám, mindenkinek feladatokat adott. Szentmihályiné Szabó Mária hajdan, a Sárospataki Rákóczi Várban járván, lelkendezett… Pista bácsi azt mondta neki, hogy írjon róluk regényt…  Ímé, hármat is írt….
II. Rákóczi Ferencet nem a tankönyvek, hanem néhai Prof. R. Várkonyi Ágnes akadémikus könyvei hozták közel hozzám. Főleg azok az írásai, amelyekben azt fejtegette, hogy Rákóczi nem szabadságharcot akart, hanem európai megegyezést, tehát kitalálta az uniót…
Fejet hajtok…

Sárospatak, 2016. április 25.          Dr. Koncz Gábor

Gyerekkoromban voltam először Sárospatakon. Édesapám vitt magával rövid időre, de a futó látogatásból életre szóló élmény lett. Nemcsak a háború után nagyon rossz állapotban lévő várra emlékszem, ahol Lorántffy Zsuzsanna ágyában aludtam, és ahonnan akkor még le lehetett sétálni a Bodroghoz, hanem a hely hangulatára is.

Hozzátartoztak a Rákócziak, mert volt ott egy nagyfiú, a nevére már nem emlékszem, aki fejből tudta a vár összes birtokosának a nevét. Elsorolta őket, majd megmagyarázta, hogy csak a Rákóczi család tagjaira érdemes emlékezni, mert ők voltak igazán nagyok. Így lett a tudatomban Sárospatak a magyar múlt szimbóluma. Aztán csatlakozott hozzá a tudomány szabadsága. Amikor kezdő történész koromban felmerült a feladat, hogy vidéken kellene kutatnom, egy pillanatig sem haboztam. Sárospatakra mentem, és kiváló emberekkel találkoztam. Hosszú lenne a névsoruk. Két kimagasló emberre gondolok a leggyakrabban.
Újszászy Kálmán professzor úrral élmény volt beszélgetni. Puszta lénye minőséget sugárzott. Vagy ott volt Román János tanár úr, aki nem látszott annyira tiszteletet parancsolónak, de mindent tudott. Egyszer akadt meg ő is és mindenki. Kezembe került egy 17. századból fennmaradt imádság, és senki nem tudta megállapítani, katolikus-e vagy protestáns. Akkor tanultam meg, hogy nem szabad merev fogalmakban gondolkozni; a történelem végtelenül bonyolult dolog.
Most már nem járok Sárospatakra. Öreg vagyok. Nem utazom. De abban, hogy ma sem tudok meglenni kutatás nélkül, sok minden mellett benne van Sárospatak is. Életem folyamán többször írtam erről a városról, a lakóiról. Írtam arról a várbirtokosról, aki Patakot a legjobban szerette, Lorántffy Zsuzsannáról, I. Rákóczi György erdélyi fejedelem feleségéről. A Rákóczi Múzeum kért fel a munkára. Nagy ajándékot kaptam vele. Soha munkát olyan szívesen nem csináltam, mint azt.

Péter Katalin

Sárospatak református „szentje”

Európa jelenkori, migránsok általi inváziója közepette kiváltképpeni időszerűséget nyer Árpád-házi királyaink és szentjeink krisztusi hitünket és keresztény nemzetünket oltalmazó történelmi szolgálata. Erre emlékeztessen bennünket Sárospatak nagy szülöttjének, Árpád-házi Szent Erzsébetnek az alakja.
Évszázadokat ugorva az időben – mutatis mutandis – hasonló szerepet töltöttek be a nemzet életében Erdélyország dicső fejedelmei. Erdély Bocskai, Bethlen és I. Rákóczi György neve által fémjelzett aranykorában Sárospatak egy másik nagy szülöttje, Lorántffy Zsuzsanna fejedelemnéasszony osztott „örök társa”, a „bibliás őrálló” hitvédő és országépítő munkásságában. Hogyha nekünk, reformátusoknak is volnának szentjeink, Ő, akit Apáczai Csere János „az egész reformata religió Dajkájaként” emlegetett, minden bizonnyal hitünk legkiválóbb szentjei közé tartozna…
A Sárospataki Múzeum Rákócziaknak szentelt emlékévében az egykor „boldognak” nevezett Várad Isten iránti hálaadással emlékezik I. Rákóczi György fejedelemre, néhai várkapitányra, valamint hites feleségére, akit – az előbb mondottak értelmében – akár védőszentjeként is tisztelhetne. A városalapító Szent László király örökébe lépve a fejedelmi házaspár hív ura és patrónusa volt. „Erdély kapujának”, nagylelkű támogatója a váradi „reformata ecclésiának”, a Kecskeméti Miklós rektorsága alatt jelentős tudományos központ rangjára emelkedő „schola illustrissimának”, valamint a Szenczi Kertész Ábrahám által vezetett és a Váradi Biblia kinyomtatásával büszkélkedő váradi nyomdának.
Ez volt a dicső múlt – mondhatnánk. Nagyváradon viszont manapság is töretlenül tovább él áldott emlékű Zsuzsanna fejedelemnéasszony öröksége és szelleme. 1989, az istentelen nacionálkommunista önkényuralom bukása után röviddel az Ő nevét viselő református egyházi-művelődési-szociális központot építettünk a nagyvárad-olaszi városrészben. A millecentenárium alkalmából Gergely István kolozsvári szobrászművész remekbe szabott szobrával örökítettük meg emlékét az olaszi Ezredév-téren. Templomunk szomszédságában tíz évi kemény küzdelem révén visszaszerzett református gimnáziumunk szintén az Ő nevét viseli. A Templom az Iskola és az Emlékpark hármasában, a maga tárgyi és eszmei valóságában, Lorántffy Zsuzsanna életének eleven bizonyságtételével hirdeti minden az Isten dicsőségét. Nem utolsó sorban pedig, az az úrasztali terítő, mely az Ő hagyatékából származó, féltve őrzött kincse a nemes eklézsiának…

Nagyvárad, 2016. június 10.

Tőkés László