• 100 nap múlva lenne 100 éves Balassa Iván, a Rákóczi Múzeum egykori igazgatója

    Hetente megjelenő rovatunkban a neves néprajzkutató munkásságáról olvashatnak honlapunkon a téma iránt érdeklődők. Balassa Iván születésének napjára, október 5-ére kirajzolódik élete története, sárospataki éveinek fontossága.

  • Bodrogközi gyűjtések

      „Balassa Ivánnak megadatott a néprajzi kutató jó szerencséje: gyűjtőútjai során mindegyre szép szavú, jó emlékezetű bodrogköziekre talált. Ezért gondolom, hogy a sárospataki évek, a múzeum igazgatása, a bodrogközi gyalogos kalandozások Balassa Iván számára nem a számkivetést, hanem a termékeny jó időt jelentették, az anyag- és erőgyűjtést a későbbi termésbetakarításhoz.”

    (Ortutay Gyula: Lápok, falvak, emberek, 1975)

    A pataki évek első kutatóútja Balassa Ivánt a Bodrogközbe vitte, ahol nagyszerű néprajzi gyűjtőket talált, önzetlen támogatókat sikerült felfedeznie, és a Rákóczi Múzeum mellé állítania.

     Kántor Mihály cigándi néptanítót rávette, hogy írja meg a Bodrogközi len- és kendermunkák, szőttesek(1961) című munkáját, amit a Rákóczi Múzeum Füzetei sorozatban jelentetett meg. Az általuk szervezett nagy gyűjtés által a cigándi szőttes az országban, és azon túl is hírnevet szerzett. A bodrogközi szőttesgyűjtést Karádon és Karcsán is folytatták.

     Balassa Iván érdeklődése a népi kultúra szellemi oldalára is kiterjedt. Az utóbb említett településen hatalmas mondagyűjtésbe kezdett. „Abban az időben virágoztak a fonók, ahol az öregebbek, de a fiatalok is sok-sok mesét mondtak el. Ebben az időben kezdtem el magnetofont alkalmazni. Százszámra örökítettem meg az elbeszéléseket, mondákat, meséket. Az utóbbiakat Nagy Géza saját gyűjtéseivel együtt az Akadémiai Kiadónál jelent meg. Aligha van a magyar nyelvterületen olyan falu, amelynek prózai népköltészetét alaposabban ismernénk, mint Karcsáét.” –emlékezett vissza a néprajzkutató a karcsai évekre. Több, mint ezer mondát vett fel és jegyzett le. Egyedülálló, ahogy egyetlen falu mondavilágát összegyűjtötte és közülük 393-at rendszerezve, rendkívül alapos tanulmánnyal ellátva közreadott (Karcsai mondák, 1963). Ebben az időszakban csatlakozott a múzeumhoz Nagy Géza is, aki így emlékezett Balassa Ivánra: „Tőle tanultam meg a kérdezés technikáját, az emberekkel való kapcsolatteremtést. Csodálatos kapcsolatteremtő képességekkel rendelkezett. Elég volt számára egy szűk negyed óra, hogy az emberek kitárulkozzanak előtte. Balassa Iván nem tartozott soha azok közé a tudósok közé, akik bezárkóztak a maguk tudománya elefántcsonttornyába, és ott készítették műveiket. Ő azt tartotta, hogy vissza is kell juttatni a falunak abból a hagyományanyagból, melyet éppen tőle gyűjtöttek. Ilyen szándékkal jelentette meg a Lápok, Falvak, Emberek Bodrogközben című könyvét is. Fáradhatatlan volt mindig abban, hogy a határainkon kívül élő magyarokat hagyományaik megőrzésére ösztökélje, a hagyományok gyűjtőit pedig támogassa, tanácsaival segítse. Nem csak a magyar néphagyományok összegyűjtését tartotta fontosnak, hanem a határainkon belül élő nemzetiségek ilyen irányú munkáját is segítette, támogatta. A magyar parasztság életével, munkájával, hagyományaival foglalkozott, ezeket összegyűjtötte, s könyveiben közreadta.”

     Mint már Nagy Géza szavaiból is kitűnik, a Bodrogköz varázslatos világát a Lápok, falvak, emberek (1975) című kötetben örökítette meg Balassa Iván. Ahogy a könyv címe is jól sejteti, elénk tárul a lápok világa, a pásztorok élete, a falvak mindennapjai. Megelevenednek a XIX. század eseményei: a vizek lecsapolása, a földek elvesztése, amely magával hozza a végső megoldást, a kivándorlást Amerikába.

    Ehhez a műhöz tartozik egy kedves visszaemlékezés Balassa Ivántól. Egy interjú alkalmával a „Mi volt a leglátványosabb sikere a muzeológusi és szerkesztői pályán?” kérdésre a következő választ adta: „A Bodrogközről szóló Lápok, falvak, emberek című könyvem bemutatóján a Zemplén megyei Pácinban a kastély egyik zsúfoltságig megtelt termében a férfiak hozzászóltak, de az asszonyokat sehogy sem tudtam rábírni a megnyilatkozásra. Kifele menet egy idősebb néni megállított, és azt mondta: Tessék még egy ilyen könyvet írni, tanár úr!”

    Balassa Iván a Bodrogközben még beszélhetett olyanokkal, akik 1898-ban részt vettek a földosztó mozgalomban.1956-ban pedig belekezdett a bodrogközi agrárproletár mozgalom anyagának összegyűjtésébe is.

    A Bodrogközi Művelődési Egyesület (BME) 1995. március 31-én alakult meg a Rákóczi Múzeumban, melynek szellemi atyja, s tiszteletbeli elnöke Balassa Iván lett. Határon átnyúló egyesületként megszólítja a magyarországi és a szlovákiai Bodrogköz kutatóit, közművelőit. A BME 2004. évi közgyűlése Balassa Iván-emlékérmet alapított a Bodrogköz-kutatás és a terület megismerése terén nyújtott kiemelkedő eredményt elérők elismerésére.

  • Életrajz

    Balassa Iván 1917. október 5-én született Bárándon, s 2002. november 1-én hunyt el Budapesten. Örök nyugalomra szülőfalujában helyezték, ahol végakarata szerint sírján egy pataki kő is pihen. Anyai nagyapja református lelkész, édesapja körjegyző, édesanyja tanítói képesítést szerzett. Házasságából két gyermeke született. Fia, Balassa M. Iván szintén néprajzkutató, leánya, Éva szerkesztő.

    Az elemi iskola négy osztályát Bárándon, illetve Bihartordán végezte. Gimnáziumi éveit Egerben és Debrecenben töltötte és 1936-ban tett érettségi vizsgát a Debreceni Református Gimnáziumban.
    1936-40 között a debreceni Tisza István Tudományegyetemen magyar- német szakos hallgatója. Ez idő alatt, 1938-39-ben az egyetemen Csűry Bálint díjtalan gyakornoka, majd 1940-ben magyar- német szakos tanári oklevelet, magyar-finnugor szakból doktori fokozatot szerzett. Még ebben az évben a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen Szabó T. Attila díjas gyakornoka.
    1941-ben a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum őre, mai szóval élve muzeológusa.
    Az erdélyi évek után 1944-ben a budapesti Néprajzi Múzeum őre, osztályvezetője, majd 1950-től főigazgatója.
    1956 februárjában a sárospataki Rákóczi Múzeum igazgatójává nevezik ki. Pár héttel később megszerzi a történettudományok (néprajz) kandidátusa címet, rá tíz évre pedig a néprajz tudomány akadémiai doktora.
    1961-66 között a Művelődésügyi Minisztérium Múzeumi Főosztályán tudományos osztályvezető.
    1962-től húsz esztendőn át a Magyar Mezőgazdasági Múzeum főigazgató-helyettese.
    1969-71 között a Mezőgazdasági Múzeumok Nemzetközi Szervezetének alelnöke.
    Az 1980-as évek első felében négy évig az ELTE címzetes egyetemi tanára.
    1945-91 között a Magyar Néprajzi Társaság titkára, szakosztályelnöke, alelnöke, majd ügyvezető alelnöke, végül elnöke.

    LA

  • Gyermekévek

    Balassa Iván 1917. október 5-én született Bárándon, a paplak hátsó sarokszobájában. Keresztnevének kiválasztásához a következő családi elbeszélés tartozik: Édesapja, mindkét nagyapja és egy nagybátyja a József nevet viselte. „Éppen ezért anyám, aki az előkelő viselkedésmódra sok hajlamot érzett, no meg abban az időben z oroszokról is sok szó esett, megkötötte magát az Iván név mellett, ami a családban nem kis ribilliót keltett, és ellenkezést is váltott ki. Később ez a név a csúfolódásra bőven adott alkalmat, elsősorban azért, mert a falu csődörét ugyancsak Ivánnak hívták, melyhez kapcsolódó megjegyzéseket gyakran volt alkalmam hallgatni.”A család érettségiig Vancikának becézte.

    Gyerekkora java részét két faluban töltötte: Bárándon és Bihartordán.

    Édesapja körjegyző volt Tordán, ahol Balassa Iván 12-13 éves koráig élt. A Balassa család a katolikus vallást követte.

    Anyai dédapjától, Nagy Lajos református lelkésztől egy nagyméretű Biblia maradt rá, melynek első lapján, régi szokás szerint, a családi események (születés, házasság, halál) vannak feljegyezve a XIX. század első felétől kezdve. A másik anyai ág Erdélyből származott. A pozsonyi és szentmártoni Szabó család Apaffy Mihály fejedelemtől kapott nemességet 1678-ban. A család egyik tagja, P. Szentmártoni Kálmán jeles népmesegyűjtő volt, akiről Gunda Béla tanulmányt írt 1968-ban az Ethnographia c. folyóiratban. A nemeslevél nagyapjához, Szabó József bárándi református lelkészhez került.

    Balassa Iván iskolai tanulmányai különlegesen kezdődtek. Az elemi iskola első két vagy három évét magántanulóként töltötte, mert lelkész nagyapja tanította. „Ebből természetesen nagy kalandok származtak, mert apám bizonyos dolgokban rendkívül jártas volt, például a történelemben, de alig tudott írni, mert arra a nagyapja nem fordított gondot. Végül a család belátta, hogy ez az út nem járható. Iskolába adták előbb helyben, majd Debrecenbe küldték a református gimnáziumba.” – mesélte édesapjáról Balassa M. Iván.

    Gyerekkorában többször járt Sárospatakon. „Sárospatak gyermekkorom visszaemlékezéseitől kezdve mindig az álmok városa. Nagyapám hosszú téli estéken nagyon sokat mesélt emlékeiről, élményeiről. 1931-ben elvitt a Kollégium 400 éves jubileumára, melyből a 300 palástos pap felvonulása életem végéig tartó emlék marad. Nyaranta gyakran belátogattunk Patakra nagybátyámmal. Bár a Debreceni Református Gimnáziumban érettségiztem, de kapcsolatom mindig erős maradt ezzel a várossal és jelentősebb intézményével, a Református Kollégiummal.”

    A sárospataki évekről részletesebben a következő hetekben olvashatnak.

  • Sárospataki évek: a kezdet

    „Bizony sokat fáztam. Emlékszem rá, hogy az első éjszaka a szabadba nyíló ajtó hasadékain át egy ügyes kis hófúvás keletkezett az ágyam előtt, de lassanként sikerült jobb állapotokat teremtenem.” – gondolt vissza Balassa Iván a sárospataki kezdetre. Itteni éveit végig kísérte Újszászy Kálmánhoz fűződő jó kapcsolata, akire mindig hálával gondolt: „Azt, hogy Patak és a környék befogadott, Újszászy Kálmánnak és családjának köszönhettem. Akármerre jártam nevének megemlítésére kinyíltak előttem nemcsak a parókiák ajtajai, hanem sok más porta is, ahova nélküle aligha tudtam volna bejutni. Különösen az egykori Pataki Népfőiskola hallgatói fogadtak szeretettel.” Balassa Iván életében a Patakon töltött időszak az intenzív szellemi építkezés ideje volt. Számos későbbi kutatásának, könyvének a megalapozása, anyaggyűjtése ekkor kezdődött. Ezeknek egy része közvetlenül kötődött a városhoz, szűkebb és tágabb környezetéhez: Karcsai mondák, 1963; Földművelés a Hegyközben, 1964, 2000; Lápok, falvak, emberek, 1975; Tokaj-Hegyalja szőleje és bora, 1991…. Ezekről a könyvekről majd a későbbiekben részletesebben is írok. A sárospataki évek alatt intenzíven gyarapította a múzeum gyűjteményeit. Balassa Iván nagy dolognak tartotta, hogy a Kollégium (hivatalos nevén a Tiszáninneni Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei) felbecsülhetetlenül gazdag forrásai mindig rendelkezésére álltak. Újszászy Kálmán felhívta a figyelmét, sőt a kezébe adta a Pataki Tanács jegyzőkönyveit, amely a XVI. század végétől kezdve magyarul rögzítette azokat az eseményeket, amelyek a jeles városhoz kapcsolódtak; de a feljegyzésekből a mindennapi élet körvonalait is jól ki lehetett olvasni. Újszászy Kálmántól megkapva a volt népfőiskolák címjegyzékét, megmondták, hogy milyen tárgyakat keresnek, és amikor kiszálltak, már a gyűjtőktől válogattak és vették meg a tárgyakat. A kiszállások során a földművelési, mezőgazdasági módszereket, eszközöket is fotózta. Gyűjtési módszere az volt, hogy amit nyáron-tavasszal lefotózott, azután télen visszament a fényképpel és részletesen kikérdezte az adatközlőket. Mindeközben az egyházi iratokat is vizsgálta. 1956-ban csupán egy háromnegyedes női biciklit tudott a múzeum vásárolni, melyet „hucul bicikli”-nek csúfoltak. Ezzel járta és kutatta Balassa Iván a környéket. 1956 és 1961 között a néprajzi gyűjteményt több mint 600 tárggyal bővítette. Ezek közül a nagyobb tárgyegyüttesek: a húsvéti tojások - néhány tojás látható a Balassa Iván és a Rákóczi Múzeum c. időszaki kiállításunkon, a híres Szkircsák-féle pataki kerámiák, kaolin és cserépállat figurák – Szabó András fazekas munkái, aki Ungvár környékéről érkezett és Szkircsák néni mellett korongolt, kádárszerszámok – egy része egy Sárospatakon felszámolt kádárműhely anyaga, szőlészeti és borászati eszközök – a Borkombináttól sok kiselejtezett tárgy került a múzeumba. Fotótárunkat is több mint kétezer fotóval, adattárunkat több mint száz jelentéssel gazdagította.

    A következő alkalommal a Bodrogközben teszünk egy virtuális kirándulást. 

  • Sárospataki évek: az előzmények

    Mit is jelentett Balassa Ivánnak Sárospatak? Hogyan került kapcsolatba a várossal? A következőkben erre a kérdésre kaphatják meg a választ. A méltán nagyrabecsült néprajzkutató gondolatait, érzéseit ezen a héten nagyrészt saját szavaival tolmácsolom:

    „Sárospatak gyermekkorom visszaemlékezéseitől kezdve mindig az álmok városa. Nagyapám, Szabó József 52 éven át Bárándon református lelkész, pataki diák. A hosszú téli estéken ámulva hallgattam a pataki diáktörténeteket. 1931-ben elvitt a Kollégium 400 éves jubileumára, melyből a 300 palástos pap felvonulása életem végéig tartó emlék marad. Nyaranta gyakran belátogattunk Patakra nagybátyámmal. Bár a Debreceni Református Gimnáziumban érettségiztem, de kapcsolatom mindig erős maradt ezzel a várossal és jelentősebb intézményével, a Református Kollégiummal.”

    Balassa Iván gyermekkorában Sárospatakon látott először középkori várat. Akkor azonban még nem is sejtette, hogy egyszer majd az igazgatója lesz.

    Sepsiszentgyörgyről 1944 őszén került a Néprajzi Múzeumba, ahol először múzeumi segédőr, múzeumőr, osztályvezető, főigazgató beosztást kapott, de 1955-ben változás következett be múzeumi életében.

    „1955-56 fordulóján lemondtam a budapesti Néprajzi Múzeumban viselt főigazgatói tisztségemről. A miniszter első helyettese magához hivatott és lemondásom visszavonására igyekezett rábírni. Amikor ez nem sikerült, dühösen kifakadt és feltette a kérdést, hogy válasszak Sárospatak és Zalaegerszeg múzeuma között, mellyel a földrajzi távolságot, és a szélre szorítást akarta érzékeltetni.

    Természetesen Patakot választottam, ahova egy kicsit hazamentem. 1956. február 15-én el is foglaltam a Rákóczi Múzeum igazgatói székét.”

    Hogy mi is történt ezután Sárospatakon, azt megtudhatják a folytatásban a jövő héttől.

Elérhetőség

Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma

 Sárospatak 3950 Szent Erzsébet út .19
 Phone: +36 47 311-083
 Email: info@rakoczimuzeum.hu

Néprajzi Kiállítóhely Sárazsadány

Sárazsadány 3942 Fő út 36-38.
Phone: +36 47 590-005
Email: info@rakoczimuzeum.hu

Alapítvány

Pataki Vár Alapítvány

Támogassa alapítványunkat adója 1%-ával!

Alapítás éve: 1991

Adószám 1% adományozáshoz:18400027-1-05