Újra feliratos tábla hirdeti a sárospataki vár elkészültét

A sárospataki váregyüttest építtető Perényi Péter 1541. április 16-i dátummal, egy táblát helyeztetett a vár bejárata fölé a XVI. században. Ezt a kaput Vízi-kapunak nevezzük. Egykor itt volt a külső-vár kocsi- és gyalogos bejárata. A latin nyelvű tábla felirata két-háromszáz év alatt lefagyott, eltűnt. Sokunk vágya volt, hogy ez a tábla egyszer megújuljon, s újra olvassuk a bibliai idézetet:  „BOLDOG AZ A VÁROS, AMELYBEN ISTEN IGÉJE PRÉDIKÁLTATIK ÉS MEG IS TARTATIK. AZ 1541-IK ÉV ÁPRILIS 16-ÁN.”
A kastély- és várprogram kapcsán vetődött fel újra a Vízi-kapui tábla felújítása. Egykor a tábla a váregyüttes elkészültét volt hivatott hirdetni, s dátumával megőrizni. 2017-ben, a várprogram „kapujában”, e tábla az építtető család reformáció iránti elkötelezettségére épp úgy emlékeztet, miként a fennmaradt váregyüttes, a megmaradt kőfaragványok, a korból megőrzött műtárgyak (viseleti darabok, ékszerek, fegyverek, stb.) védelmének, megőrzésének és bemutatásának felelősségére.
Az eredeti tábla 2017. szeptember 19-én, konzerválást követően, kiemelésre került. Ünnepélyes keretek között avattuk a helyére került új latin nyelvű táblát. Készült egy második tábla is. Ezen az eredeti szöveg magyar és angol nyelvű változata olvasható.
Szeptember 23-án az esős időjárás ellenére sokan eljöttek a táblaavatóra. Dr. Tamás Edit múzeumigazgató és Aros János polgármester köszöntötte vendégeket. Dr. Hörcsik Richárd a térség parlamenti képviselője beszédében a reformáció jelentőségét hangsúlyozta. A tábla leleplezését követően Dr. Fodor Ferenc lelkipásztor, teológiai tanár mondott áldást. Közreműködött a Sárospataki Református Kollégium Kórusa. Vezényelt Bereczki Róbert.
A tábla az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap, Sárospatak Város Önkormányzata és a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma finanszírozásában valósult meg. Felirata is hirdeti: Felújíttatott a reformáció 500. évében. Kőszobrász restaurátor: Osgyányi Vilmos. Az eredeti szöveget gondozta Nádaskai Gabriella, a fordításokat Dr. Gyulai Éva (latin) és Dr. Petrőczi Éva (angol) készítette.
A táblafelújítást kezdeményező és lebonyolító Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma köszöni a támogatók segítségét, a közreműködők munkáját!

Dr. Tamás Edit

 

Állandó kiállításaink

Rákócziak dicső kora

A Rákóczi-családot, II. Rákóczi Ferencet és az általa vezetett szabadságharcot, Sárospatak XVII-XVIII. századi történelmét mutatja be kiállításunk

Bővebben

I. Rákóczi György ágyúöntő műhelye

Az 1631 és 1648 között működött ágyúöntő-műhely ma hadtörténeti, ipar- és technikatörténeti interaktív kiállítóhely.

Bővebben

Hegyaljai szőlészet és borászat története

Tokaj-Hegyalja legjelentősebb szőlészeti és borászati kiállításán a szőlőművelés és borászat eszközeit, munkafolyamatait láthatják az érdeklődők.

Bővebben

Néprajzi Kiállítóhely Sárazsadány

A falusi életmódot ismerhetitek meg a Zemplént felölelő legnagyobb néprajzi gyűjteményen keresztül. Gyertek el a Mesék Házába és játszatok!

Bővebben

Olaszbástya kazamata

A nagyméretű lőrésekkel tagolt ágyúteremben különböző méretű szakállas puskák másolatai, kőből faragott ágyúgolyók láthatók.

Bővebben

Főúri élet a XVI-XVII. században – Vörös-torony

A Vörös-torony ötszintes lakótorony, kiállítása válogat a késő reneszánsz bútorművesség legszebb darabjai közül.

Bővebben

Elérhetőség

Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma

Sárospatak 3950 Szent Erzsébet út .19
Phone: +36 47 311-083 47 311-345

Email: info@rakoczimuzeum.hu

Néprajzi Kiállítóhely Sárazsadány

Sárazsadány 3942 Fő út 36-38.
Phone: +36 47 311-083

Email: info@rakoczimuzeum.hu

Alapítvány

Pataki Vár Alapítvány

Támogassa alapítványunkat adója 1%-ával!

Alapítás éve: 1991

Adószám 1% adományozáshoz:18400027-1-05