Mit jelent Csatlósné Komáromi Katalinnak, a Művelődés Háza és Könyvtára igazgatójának Sárospatak és a Rákócziak öröksége

Rákócziak ősi földje….
Ezerszer hallott mondat, de vajon mit jelent ez napjainkban. Ennek személyes magyarázatára kért Dr. Tamás Edit igazgató asszony, amit ezúton is köszönök.
Nagy szavak nélkül mondhatom, minden, ami eddigi életem alatt történt ehhez a földhöz köt. Tarcalon nevelkedtem, ami szintén Rákóczi birtok része volt. A nagyságos fejedelem életéről és tevékenységéről évről évre gyarapodtak ismereteim. Az általános iskola számos közösségi eseményt, vetélkedőt, kulturális programot szervezett azok bővítésére. „Pro patria et libertate” harsogtuk már negyedik osztályban, rajzoltunk haditervet és tudtuk hol van Rákóczi emlékhely Tarcalon. Ötödik osztályos voltam mikor először a sárospataki várban jártam, ami máig meghatározó élmény volt. Tanulmányaimat Sárospatakon, akkor Rákóczi nevét viselő gimnáziumban folytattam. A tájegységhez való kötődés egy újabb szintje bontakozott ki az ott eltöltött négy év alatt. A helyi értékek módszeres megismerését részben tanáraink, részben diák közösségünk motiválta. Különösen igaz ez Lorántffy Zsuzsanna fejdelem asszonyra, kinek szobra jóságosan vigyázott ránk az Iskolakertben.  Még további három főiskolai év, ami erősítette ezt az érzést. És egy ráadás: Comenius Tanítóverseny győzteseként R. Várkonyi Ágnes: A fejedelem gyermekkora című könyv lett a jutalmam. Azóta a professzor asszony ajánlásával könyves polcom féltett darabja.
A felnőtté válás következő állomása Bodrogkeresztúr volt, szintén a valamikori Rákóczi birtok része. A sors úgy hozta, hogy első lakásunkat a mai napig is Rákóczi házként emlegetett épület emeletén kaptuk. A mai építészet számára utánozhatatlan boltívek alatt, vastag falak között dédelgettem első szülött lányomat. Azóta emléktáblával ellátott házban összesen három évet laktunk, de ma is hevesebben ver a szívem, ha arra járunk. Pályakezdő művelődésszervezőként az előző bekezdésben említett könyv felhasználásával is Rákócziról vetélkedőt szerveztem a bodrogkeresztúri és tarcali gyerekeknek. A nyertes csapatokat Sárospatakra, várlátogatásra vittem kirándulni. Mintha ez már megtörtént volna velem….
Az elmúlt tizenöt év ismét Sárospatakhoz köt. Résztvevője lehettem kulturális eseményeknek, konferenciáknak, kiállításoknak Rákócziról és koráról. Szervezője lehetek fesztiválprogramoknak, városi ünnepségeknek, fogadásoknak az ódon falak között. A munka hevében nem jut eszembe, hogy azokat a köveket taposom, amiket a nagy múltú elődök. De egy-egy nyugalmasabb pillanatban magam is elcsodálkozom, hogy ez az örökség ilyen pompájában létezik és intenzíven hat az online XXI. században. Semmi mással össze nem hasonlítható érzés ebben a közegben létezni.
Az utóbbi években a magam épülésére egyre többet foglalkoztam Lorántffy Zsuzsanna fejedelem asszony életével. Példaértékű az a sokirányú tevékenység, amit a haza, Sárospatak és a jövő nemzedéke érdekében tett, egy percig sem megfeledkezve hitveséről és családjáról. Minderről lehet egy pohár tokaji aszú mellett is elmélkedni, gondolkodni. Olyan aszú mellett, amely valamely régi Rákóczi birtokhoz tartozó hegyaljai település határában termett, és amelynek első palackját Lorántffy Zsuzsannának készítette Szepsi Laczkó Máté. 
Ősi föld ez, amely nem ereszt… 


Csatlósné Komáromi Katalin
A Művelődés Háza és Könyvtára igazgatója

Állandó kiállításaink

Rákócziak dicső kora

A Rákóczi-családot, II. Rákóczi Ferencet és az általa vezetett szabadságharcot, Sárospatak XVII-XVIII. századi történelmét mutatja be kiállításunk

Bővebben

I. Rákóczi György ágyúöntő műhelye

Az 1631 és 1648 között működött ágyúöntő-műhely ma hadtörténeti, ipar- és technikatörténeti interaktív kiállítóhely.

Bővebben

Hegyaljai szőlészet és borászat története

Tokaj-Hegyalja legjelentősebb szőlészeti és borászati kiállításán a szőlőművelés és borászat eszközeit, munkafolyamatait láthatják az érdeklődők.

Bővebben

Néprajzi Kiállítóhely Sárazsadány

A falusi életmódot ismerhetitek meg a Zemplént felölelő legnagyobb néprajzi gyűjteményen keresztül. Gyertek el a Mesék Házába és játszatok!

Bővebben

Olaszbástya kazamata

A nagyméretű lőrésekkel tagolt ágyúteremben különböző méretű szakállas puskák másolatai, kőből faragott ágyúgolyók láthatók.

Bővebben

Főúri élet a XVI-XVII. században – Vörös-torony

A Vörös-torony ötszintes lakótorony, kiállítása válogat a késő reneszánsz bútorművesség legszebb darabjai közül.

Bővebben

Elérhetőség

Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma

Sárospatak 3950 Szent Erzsébet út .19
Phone: +36 47 311-083 47 311-345

Email: info@rakoczimuzeum.hu

Néprajzi Kiállítóhely Sárazsadány

Sárazsadány 3942 Fő út 36-38.
Phone: +36 47 311-083

Email: info@rakoczimuzeum.hu

Alapítvány

Pataki Vár Alapítvány

Támogassa alapítványunkat adója 1%-ával!

Alapítás éve: 1991

Adószám 1% adományozáshoz:18400027-1-05