Sárospataki évek: az előzmények

Mit is jelentett Balassa Ivánnak Sárospatak? Hogyan került kapcsolatba a várossal? A következőkben erre a kérdésre kaphatják meg a választ. A méltán nagyrabecsült néprajzkutató gondolatait, érzéseit ezen a héten nagyrészt saját szavaival tolmácsolom:

„Sárospatak gyermekkorom visszaemlékezéseitől kezdve mindig az álmok városa. Nagyapám, Szabó József 52 éven át Bárándon református lelkész, pataki diák. A hosszú téli estéken ámulva hallgattam a pataki diáktörténeteket. 1931-ben elvitt a Kollégium 400 éves jubileumára, melyből a 300 palástos pap felvonulása életem végéig tartó emlék marad. Nyaranta gyakran belátogattunk Patakra nagybátyámmal. Bár a Debreceni Református Gimnáziumban érettségiztem, de kapcsolatom mindig erős maradt ezzel a várossal és jelentősebb intézményével, a Református Kollégiummal.”

Balassa Iván gyermekkorában Sárospatakon látott először középkori várat. Akkor azonban még nem is sejtette, hogy egyszer majd az igazgatója lesz.

Sepsiszentgyörgyről 1944 őszén került a Néprajzi Múzeumba, ahol először múzeumi segédőr, múzeumőr, osztályvezető, főigazgató beosztást kapott, de 1955-ben változás következett be múzeumi életében.

„1955-56 fordulóján lemondtam a budapesti Néprajzi Múzeumban viselt főigazgatói tisztségemről. A miniszter első helyettese magához hivatott és lemondásom visszavonására igyekezett rábírni. Amikor ez nem sikerült, dühösen kifakadt és feltette a kérdést, hogy válasszak Sárospatak és Zalaegerszeg múzeuma között, mellyel a földrajzi távolságot, és a szélre szorítást akarta érzékeltetni.

Természetesen Patakot választottam, ahova egy kicsit hazamentem. 1956. február 15-én el is foglaltam a Rákóczi Múzeum igazgatói székét.”

Hogy mi is történt ezután Sárospatakon, azt megtudhatják a folytatásban a jövő héttől.