II. Rákóczi Ferencet és bujdosótársait 1906. október 29-én temették el Kassán

Az II. Rákóczi Ferencet 1735-ben a francia lazaristák St. Benoit templomába temették el Isztanbulban. A fejedelem alakja a millennium évére az állami önállóság szimbólumává vált. Hamvainak hazahozatala érdekében a kiegyezést követően országos mozgalom indult. II. Rákóczi Ferenc sárospataki temetésének lehetősége is felmerült. Az itteni végső nyughely azonban a temetés családi jellegét mutatta volna. Az esemény állami jellegét is hangsúlyozva döntöttek Kassa mellett.
Az uralkodó 1904-ben engedélyezte a Rákóczi hamvak hazatérését. Az újratemetés 1906 október végén állami rendezvényként valósult meg. A Fekete-tengeren a Kelet nevű hajó hozta II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona, Rákóczi József, Bercsényi Miklós, Csáky Krisztina, Esterházy Antal, Sibrik Miklós, Thököly Imre földi maradványait. Konstanzából különvonat szállította a hamvakat. Az országos ünnepségeket Budapesten és Kassán rendezték.
Hatvanon, Miskolcon, Sárospatakon, Sátoraljaújhelyen át vonattal érkeztek a hamvak Kassára, a temetés helyszínére. A díszmagyarba öltözött tömegek mellett sokan kuruc kort idéző ruhát viseltek. Gyászmise után 1906. október 29-én délután 5 órakor kerültek a hamvak a sírboltba. Thököly Imrétől másnap Késmárkon búcsúztak.
Kassa nemzeti zarándokhely lett. II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársai sírját sokan felkeresik a Dóm északi mellékhajójában, a Szent István kápolna alatti kriptában

                                                                   
Kép: II. Rákóczi Ferenc 1906-os kassai temetése. Korabeli képeslap

Elérhetőség

Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma

Sárospatak 3950 Szent Erzsébet út .19
Phone: +36 47 311-083 47 311-345

Email: info@rakoczimuzeum.hu

Néprajzi Kiállítóhely Sárazsadány

Sárazsadány 3942 Fő út 36-38.
Phone: +36 47 311-083

Email: info@rakoczimuzeum.hu

Alapítvány

Pataki Vár Alapítvány

Támogassa alapítványunkat adója 1%-ával!

Alapítás éve: 1991

Adószám 1% adományozáshoz:18400027-1-05