A Fejedelem komornyikja – Az elfeledett Kőrössy György

Kőrössy György alakja jól ismert a Rákóczi-szabadságharcot kutató történészek számára, ám ennek ellenére még soha nem tudott kikerülni a fejedelem árnyékából, hiszen éltrajzáról mind a mai napig nem született önálló munka. Ami pedig az emlékezetét illeti, szűkebb hazájában, Északkelet-Magyarországon, Sárospatak–Sátoraljaújhely–Tiszabercel térségében neve szintén a feledés homályába veszett. E három település közül csupán Tiszabercel község honlapján lehet némi információt olvasni róla.

Ifjúkori éveit katolikus köznemesként Zrínyi Ilona udvarában töltötte el, ahol szinte azonnal az ifjú fejedelem kamarása, komornyikja és – Badinyi János mellett – tanítója is lett. Erről maga Rákóczi is megemlékezik Vallomásaiban. Úgy tűnik, Kőrössy is a Rákóczi-ház azon familiárisai közé tartozott, akik nem nézték jó szemmel a megözvegyült Zrínyi Ilona házasságkötését Thököly Imrével (1682). Rákóczi Vallomásai szerint „próbára tették” Kőrössy hűségét, s vesztegetéssel próbálták rávenni, hogy oltsa ki a gyermek életét. Kőrössy azonban hűséges volt az ifjú Ferenchez és ettől kezdve szinte testőrként óvta minden veszedelemtől, főként a mérgezéstől, 1683-ban a cseklészi táborban pedig megmentette a gyermek életét az összedőlő sátortartó rúdtól.

Ezután Kőrössy a Rákóczi gyermekekkel és Zrínyi Ilonával Munkács várába húzódott vissza. Az 1685–88 közti ostrom idejét is itt töltötte el a család mellett. 1688 februárjában Badinyi Jánossal egyetemben követte őket Bécsbe is, amit Rákóczi önéletrajza mellett saját gazdálkodási naplói is tanúsítanak.
Ezek a mostanáig jórészt mellőzött források 1688 és 1731 között mutatják be Kőrössy mindennapjait. Emellett a gazdálkodó köznemes világába is betekintést nyerhetünk, amely szintén kevésbé kutatott téma, hiszen az uradalomtörténeti munkák jobbára az arisztokraták és a nagybirtokos középnemesek (bene possessionatus) gazdálkodását elemzik. Doktori disszertációm és jövőbeli kutatásaim egyik fő célja lesz majd e gazdasági feljegyzések közreadása, remélve, hogy Szirmay András naplóihoz hasonló forrásértékükkel hozzájárulnak a kor és a térség gazdaság- és társadalomtörténetének minél alaposabb megismeréséhez.
Ahogyan a Vallomásokban is olvasható, Bécsből mind Badinyinak mind pedig Kőrössynek vissza kellett térnie Sárospatakra. Kőrössy ezután a gazdálkodásba vonult vissza, ám megmaradt a Rákóczi-ház hűségén, 1689-től sárospataki (alsóvárosi, mert ekkor a felsővárosban német helyőrség állomásozott) várnagy (porkoláb), 1695-től pedig a Rákóczi birtokok főborinspektora, sőt, Velics Zsigmond titkár távollétében helyettes levéltáros is volt. Az 1697. évi hegyaljai felkelés során Badinyit az életétől, Kőrössyt pedig 500 aranyforintjától fosztották meg a kurucok. 1701. április 17-én Rákóczit szervezkedés miatt elfogták és a bécsújhelyi börtönbe szállították. Hogy ez a tény mennyire fenyegette Kőrössy helyzetét a Rákóczi-birtokok felügyeletében, egyelőre még bizonytalan. Nem tudható biztosra, hogy a Szepesi Kamara megbízásából tovább végezhette-e addigi tevékenységét, erre a kérdésre a fennmaradt naplókban, naplótöredékekben sem található még válasz.

Mindenesetre az 1697–1703 közti időszak meglehetősen nyugalmasan telt Kőrössy számára. A felkelés kirobbanásakor sem sietett azonnal régi ura mellé, ám 1703 nyarán megérkezett Rákóczi levele, amelyben megparancsolta neki, hogy amint tud, csatlakozzon Bercsényi Miklóshoz a tokaji táborban. Kőrössy feljegyzései szerint azonban egyáltalán nem kívánt ezekben a harcokban, ahogyan ő fogalmazott ebben a „veszett kuruc világban” részt venni. Ugyanakkor Rákóczi Ferenccel való mély kapcsolata és gazdasági szakértelme, felkészültsége következtében sem kerülhette el, hogy újra szolgálatot vállaljon Rákóczi udvarában. A források tanúsága szerint Kőrössy megtalálta a számítását régi-új tisztségében, s főkomornyikként kulcsszerepet játszott Rákóczi Ferenc udvarában. Sokan fordultak hozzá közvetítésért, pártfogásért, udvari és vallási ügyekben. A híres kuruc főtiszt, Balogh Ádám felesége, Festetich Julianna például általa szeretett volna a fejedelmi udvarba kerülni, de érkeztek hozzá levelek az Erdélyben állomásozó jezsuita szerzetesektől is. Az 1704. évi hadjáratot még végig Rákóczi oldalán töltötte, fennmaradt útinaplója sok új információval szolgál és eddig nem ismert részleteket tudhatunk meg Rákóczi vonulásáról Miskolctól egészen a nagyszombati vereségig. Ebből a forrásból több értékes adat mellett Kőrössy diplomáciai feladatköre is kiolvasható. A szakirodalom adatai szerint (Hackenast Gusztáv: Ki kicsoda a Rákóczi-szabadságharcban?) Kőrössy György 1707-től erdélyi kincstári jogügyigazgató is volt. Ezt az állítást az előkerült források nem igazolják, maga Kőrössy sem utalt rá naplóiban, hogy valaha is megfordult volna Erdélyben. (Vélhetően puszta névazonosságról van szó, a Kőrössy név eléggé gyakorinak számított Kelet-Magyarországon és Erdélyben).
1709-től egészen a szabadságharc végéig Munkácson tartózkodott. A végvár feladását követően a szakirodalommal ellentétben nem követte Rákóczit Lengyelországba, hanem elfogadta a szatmári békét és hazatért birtokaira, 1711 nyarán már ismételten Sárospatakon gazdálkodott.
Ekkor kezdődött el életének utolsó szakasza, amikor is kilépett Rákóczi árnyékából. Ez az az időszak, ifjúkorával egyetemben, amely szinte egyáltalán nem volt még eddig kutatott. A fegyverletétel után tehát Kőrössy, mint gazdálkodó köznemes válik majd fontossá. Gazdálkodási feljegyzései mellett birtokairól (Tiszabercel, Kis- és Nagytoronya, Úpor, Gáva, Vencsellő és Makkoshotyka) számos urbáriumot is készített. 1715-től kezdődően a vármegyei politikai életben is részt vett, hiszen ekkor Szabolcs vármegye, 1725-től pedig Zemplén vármegye táblai ülnöke (táblabírája) lett. E megtisztelő tisztség ellenére sem mélyült el igazán a helyi közéletben: vezető tisztségeket nem vállalt a vármegyéknél. Sokkal fontosabb szerepet játszott azonban a felekezeti életben: az sátoraljaújhelyi pálosok támogatójaként már korábban is ismertük, kiadatlan naplóiból azonban a sárospataki trinitárius szerzetesekkel való szoros kapcsolatára is fényt deríthetünk. Détshy Mihály korábbi munkáiban ugyan feldolgozta a szerzetesi közösség kolostorépületének történetét, Kőrössy naplóinak vonatkozó részeit azonban sem ő, sem a trinitáriusok egész magyarországi történetét feldolgozó Fallenbüchl Ferenc nem hasznosította.
Ezekből a szempontokból is érdemes tehát Kőrössy György (1660?–1731) személyével és meglehetősen hosszú, eseményekben bővelkedő életútjával foglalkozni.

Molnár Attila