II. Rákóczi Ferenc

A kortársak még távoli rokonaikat is tudósították örvendetes családi eseményeikről. Fennmaradt például II. Rákóczi Ferenc csecsemőkorban elhunyt bátyjának, Györgynek keresztelőjére szóló meghívó 1667-ből. Feltűnő, hogy mindeddig nem került elő ...

II. Rákóczi Ferenc születési körülményeiről hallgatnak a források, a hagyomány a borsi kastély emeleti sarokszobájához köti az eseményt.

A gyermek a jövő záloga. Így tartották ezt a Rákóczi-családban is. Az 1645-ben született I. Rákóczi Ferenc 1666-ban házasodott meg, de az 1670-es évek első felében még nem volt fiú örököse. Ebben az időszakban Európában minden harmadik-negyedik csecsemő érte meg a felnőtt ko...

A Rákóczi-szabadságharc erdélyi eseményei párhuzamosan zajlottak a magyarországi történésekkel. A brezáni kiáltvány kibocsátása után nem sokkal eljutott a fejedelemségbe. Rákóczi először 1703. november 29-én adott ki egész Erdélyországnak szóló pátenst. 1704 elején indult a fejedelemség...

315 esztendeje, 1704-ben, a gyulafehérvári országgyűlésen választották II. Rákóczi Ferencet Erdély fejedelmévé. A július 7-12. között tanácskozó országgyűlésre a vármegyék, a székely székek és szász városok kevés kivétellel mind elküldték követeiket. Erdély utolsó fejedelemválaszt...

4. oldal / 4

Elérhetőség

Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma

Sárospatak 3950 Szent Erzsébet út .19
Phone: +36 47 311-083 47 311-345

Email: info@rakoczimuzeum.hu

Néprajzi Kiállítóhely Sárazsadány

Sárazsadány 3942 Fő út 36-38.
Phone: +36 47 311-083

Email: info@rakoczimuzeum.hu

Alapítvány

Pataki Vár Alapítvány

Támogassa alapítványunkat adója 1%-ával!

Alapítás éve: 1991

Adószám 1% adományozáshoz:18400027-1-05