Ismeretterjesztő kötet jelent meg Végardóról

„Ezen helység a Bodrog partján fekszik Sárospataknak felső végihez egy fertálynyira, lapos térségben, üdővel Patakhoz ragad...” Ezzel a Molnár András által 1799-ben leírt mondattal kezdődik Tamás Edit „Ruszinok nyomában – Adalékok Végardó történetéből” című kötete.

A település neve, Ardó, az erdőóvóknak az erdőispánság szolgáló népének emlékét őrzi. Mátyás király idejében, 1458-ban Ardó és a Botkő nevű domb mellett verte szét a husziták hadait Rozgonyi Sebestyén királyi lovászmester.

„Kiált Tokaj vára, jajgat Patak vára

Kinek most hallatik rettenetes jaja.”

Ez a korabeli ismeretlen szerző verse idézi fel az 1697-es hegyaljai felkelést, mely beírta Végardó és Szalontai György nevét országos történelmünkbe. Szalontai az 1690-es években Végardó község bírája volt, s egyik vezetője a kuruc felkelésnek.

A Rákóczi-szabadságharc után a pataki uradalom, s így az 1705-ben elnéptelenedett Végardó is új birtokos kezébe került. A falu újratelepülésének éve 1720, Trautson János Lipót Donát herceg birtoklásának ideje. Varannó ruszinok és szlovákok által vegyesen lakott környékéről érkeztek Ardó új lakói. Velük folytatódott a település története. A bevándorló ruszin közösség egy XVI. század második felére keltezhető ünnepi míneát is magával hozott. A nyelvemléket a Szegedi Tudományegyetem Központi Könyvtára őrzi.

Folyamatosan nőtt a település lakossága, döntően ruszin nyelvű jobbágyok és zsellérek lakói. 1869-ben az első magyarországi népszámlálás idején 918 fő élt a község 104 házában 109 családjában. A legnagyobb vallási közösség a görögkatolikusoké, 618 fő (67,3%). A római katolikusok száma 218 főre növekedett (23,7%).

1869-ben a falu legöregebb lakója az 1791-ben Végardón született, 78 éves „öreg” Hajdu György özvegyember volt. Földműves fia családjával élt együtt, mindannyian római katolikusok. A 77 éves Gyükeri János földműves, földtulajdonosként szerepelt a statisztikai összeírásban. Egész családja Ardón született, görögkatolikusok. A családfő 1792-ben, 39 évvel fiatalabb felesége 1831-ben született. Fia 14 esztendős, leányai kicsi gyerekek. Öreg Sáfrányos István 1799-ben született Ardón, római katolikus. Özvegy Lábas Mihályné Viszokay Mária is 1799-ben született Végardón. Egész családja görögkatolikus.

Végardó községi bírája 1869-ben Solymosi Antal volt. 32 esztendős, itt született a faluban, földműves, saját földön gazdálkodott. Ő református, 27 éves felesége, Lutri Erzsébet szintén falubeli, római katolikus. A település görögkatolikus lelkésze, Kiss András Tokajból származott, 55 éves volt a népszámlálás idején. Felesége Bacsinszky Mária 1821-ben született Sáros megyében. Emma lányuk már Végardón jött világra 1854-ben. Az ötven esztendős Takács András volt a görögkatolikus iskola tanítója. Feljegyezték róla az népszámlálási lapon, hogy sánta. Egy Zemplén megyei faluban Isztánczon született, míg felesége, Parlagi Mária Abaúj megyében, Bistén. Előbbi orosz, utóbbi magyar-orosz faluként szerepelt Fényes Elek összeírásában.

Több helyen megfigyelt jelenség térségünkben: a szlovák falvak közelségében található ruszin települések népességének anyanyelvi adatai a XIX. század második felében átváltanak szlovákra. Ez az „elszlovákosodás” megjelent Végardó adatsoraiban is. A ruszin eredetre utaló görögkatolikus többség azonban megkérdőjelezhetetlenül mutatja Végardó és a többi falu múltját a XIX. században és még napjainkban is. A vegyes lakosságú magyar-ruszin falvak magyarosodása a XX. század első felében előre haladt. A XX. század közepétől nyelvi asszimilációjuk felgyorsult, lezajlott. Kulturális örökségük megismerése, tovább adása közös felelősségünk!

A kötetet az MNM Rákóczi Múzeuma konferenciáján ismerte meg a szakmai közönség. A NKUL-KP-1-2021/1-000742 pályázat támogatásával valósult meg, kiadója a Sárospataki Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat.